Nagymarosi Ifjúsági Találkozó

Nagymarosi Ifjúsági Találkozó
Dátum: 2019-12-27

Nagymarosi Ifjúsági Találkozó

Nagymarosi Ifjúsági Találkozó—A 6. és a 8. osztályosok írták

 

Harcz Alexandra 6. oszt.:

 

     Reggel 4:45-körül kellett kelteni, mert mentünk Nagymarosra az ifjúsági találkozóra. Az út 3 vagy 4 óra volt, de nem baj, mert nagyon sok mindent csináltunk útközben: zenét hallgattunk, beszélgettünk.

     Amikor odaértünk Nagymarosra, találkoztunk Vanesszával és nagyon örültünk neki. Egy idő után elindultunk az iskola felé, ott különféle csoportokra oszlottunk, ahol feladatokat oldottunk meg.

- Első feladat: Körbe álltunk és az egyik csoporttársunknak azt kellett mondania, hogy: juhú!, miközben felemelte a jobb kezét. Ha a bal kezét emelte fel, akkor megfordult a kör és azt kellett mondani, hogy: kukú! Én nagyon élveztem ezt a játékot!

- Következett a második feladat: Körbe kellett állni, és lehetett választani, hogy ki mi akart lenni: lehetett pl. sas, tojás, csirke, szuperhős és Nagymaros. Közben pedig kő-papír-ollóztunk, és ha veszítettünk, azt kellett mondanunk, amit választottunk, hogy mik vagyunk.

     Ezután a játék után ebédszünet következett. Ekkor meglátogattam a barátnőmet - akit másik csoportba osztottak -, és jót beszélgettünk. Onnan visszamentem a saját csoportomba, s együtt egy másik terembe mentünk, ahol zenészek játszottak nekünk és ez nagyon szép volt. Itt még jó sokat beszélgettünk a csoportunkban. Aztán visszamentünk a másik terembe enni-inni. Itt 3 kört alkottunk, kérdéseket tettünk fel egymásnak és válaszoltunk rájuk. Magyarul megismertük egymást. Mindezek után átmentünk a templomba szentségimádásra, majd hazafelé indultunk.

     Nekem nagyon tetszett a találkozó, és remélem, hogy lesz még ilyenre esélyünk eljutni. Köszönjük szépen Nelli néni és Andrea néni!

 

Horváth Brigitta Angelika 6. oszt.,:

 

     Nagyon tetszett nekem az egész utazás, de legjobban az tetszett, hogy találkozhattam a legjobb barátommal, *Vanival.

     Nelli néni és Andi néni nagyon kedvesek voltak, és beregisztrálták Vanit a mi csoportunkba. Nagyon jók voltak a feladatok, és kedvesek voltak a csoportvezetők is, de igazából csak játszottunk. Sokat nevetgéltünk és élveztük a feladatokat.

     Nagyon tetszett Nagymaros, ez egy emlékezetes nap lett számomra. Köszönjük szépen Andi néninek és Nelli néninek ezt a szép napot!

 

Kun Izabella Jázmin 6.oszt.:

 

     Szombaton 6 órakor indultunk Keszthelyről. Az  út 3-4 órás és nagyon jó utazás volt.

     Amikor odaértünk Nagymarosra, szétosztottak csoportokra bennünket. Én Vanesszával kerültem egy párba, a 11-es számmal. Csoportvezetőink, Kristóf és Eszti nagyon rendesek voltak velünk. Kint az udvaron kéziztünk és játszottunk. Hoztak nekünk mosolygós kiflit. Bementünk a terembe, és ott is rengeteget játszottunk és nevettünk. Hazafelé jövet Nárcisszal zenét hallgattunk, tik-tak-oztunk és megint csak nevettünk. Alexával is végig nevetgéltünk.

     Én nagyon jól éreztem magam, remélem, jövőre is lesz ilyen.

 

* Vani: Bognár Vanessza, aki a mi iskolánkban tanult 6. osztályosként, mielőtt Nagymarosra költöztek.

 

Szilágyi Nárcisz 6. oszt.:

 

     Anyukám 5:00-kor keltett, szó szerint annyira boldog voltam, hogy végre mehetek és izgultam is. 5:40-re fel kellett menni a suli elé, aztán jött is az autóbusz, felszálltunk és indultunk is. Keszthelyen még megálltunk és felvettük Brigiéket, aztán irány Nagymaros. Ha jól tudom, akkor majdnem 300 km az út odáig. Az autóbuszon sokat nevettünk, és még sorolhatnám…

     Végre odaértünk Nagymarosra és megláttuk Vanit, sírtam is, annyira boldog voltam! Vani segített megtalálni azt a helyet, ahol nekünk, felsősöknek kellett gyülekeznünk. Addig Nelli igazgató néni elvitte az alsósokat. Mi pedig párba álltunk egy recepcióféleségnél, én Evelinnel várakoztam.

  Minket „10-eseket” elvezettek egy folyosó végi terembe, ahol egy aranyos huszonéves lány - akit Almának hívtak, a fiút pedig Krisznek – fogadott minket. Egy csomó gyerek volt ott rajtunk kívül, és őszinte leszek: nagyon rosszak voltak.

- 1. játékként olyat játszottunk, hogy egy gyerek elmondta a nevét és 1 tulajdonságát, majd a következő gyerek elmondta az előzőét is és utána a magáét, és így ment körbe a játék.

- 2. játékként (Nindzsa volt a neve) a fiúk és lányok külön álltak, és különböző mozdulatokat kellett végezniük. Ha a másik el akarta találni a kezed vagy a lábad, el kellett ugrani előle, nehogy kiess a játékból. Utána a lányok csoportja a teremben beszélgetett Almával.

  Ezek után misére mentünk, és helyhiány miatt sokan leültek a földre. Szép volt a mise és a templom is.

     Után Nelli néni elment a kicsikért, és nekünk addig össze kellett pakolnunk. Ezután a buszhoz mentünk, ahol még elbúcsúztunk Vanitól, és aztán elindultunk hazafelé.

 

Török Krisztián Csaba 8. oszt.:

 

     Kb. 4 órás út után odaértünk Nagymarosra, ahol két csoportra osztottak minket.

     Elkísértek bennünket egy terembe, ahol kamaszkori problémákat mondattak el velünk. Onnan egy másik iskola udvarára mentünk, jó volt ott is ebédig. Az ebédszünet sokáig tartott. Beszélgettünk egy csomót, meg minden… Aztán meg elmentünk haza.

     Az volt a legjobb, hogy a barátaimmal sokat szórakoztam.

 

Török Sándor János 8. oszt.:

 

     Szombaton 4:15-kor keltem, és 5:30-ra eljöttek értünk Egeraracsára az iskolabusszal. Onnan visszahoztak bennünket a suliba, és innen indultunk el mindannyian a nagy autóbusszal Nagymarosra. A fiúkkal hátul ültünk és a lányokkal együtt hallgattuk a zenét, és ezért nagyon jó volt a buszozás.

     Nagymarosra megérkezve kettéválasztották a nagyokat meg a kicsiket, és úgy mentünk tovább a művelődési házba, ahol 3-as csapatokba álltunk. Először kamaszkori problémákról volt beszélgetés, aztán a tornateremben megebédeltünk. Utána játszhattunk, és aki akart, kimehetett az udvarra focizni, vagy bent maradhatott a teremben beszélgetni. Fél 3-kor kezdődött a szentmise és 3 órakor lett vége.

     Aztán hazaindultunk, az út jó hangulatban telt, jól éreztem magam.